A közelmúltban jelent meg az ECM Records kiadásában a Keller Kvartett legújabb lemeze. A korongon Ligeti György I. és II. vonósnégyese között nagyon oda nem illő darab, Samuel Barber szomorú slágere, az Adagio from String Quartet (op.11) ver hidat. Vagy inkább árkot ás? 

Ha nem a Keller Kvartett lemezét tartanám a kezemben, rafinált piaci fogásként aposztrofálnám a két Ligeti-darab közé beékelt Barber Adagiót: áldozat az eladhatóság oltárán. De ismerve Keller Andrást, aki magát a programot is műalkotásként kezeli, ez fel sem merülhet. Legyen szó koncertről vagy lemezről, nála a művek mindig egymásra rezonálnak, egymást értelmezik.

Op. 11-es vonósnégyesének lassú tételét maga Samuel Barber dolgozta át vonószenekarra az alkotás évében, 1936-ban. Az ősbemutatót 1938-ban Arturo Toscanini dirigálta egy New York-i rádióstúdióban.

A zeneszerző 1967-ben az Agnus Dei latin szövegére kórusművet is faragott népszerű darabjából. A zenekari változat azonban nagyobb karriert futott be, számos film kísérőzenéjeként szerepelt. Az eredeti verziót ritkábban hallani, bár vagy egy tucat kvartett lemezre vette a világ legszomorúbb zenéjeként elkönyvelt muzsikát. Keller András a szinte non vibrato indítással egy csapásra megszabadítja Barber zenéjét az előadások során rárakódott könnyfacsaró pátosztól.

A Keller Vonósnégyes húrjain Barber és Ligeti úgy közelít egymáshoz, mint két ellentétes pólusú mágnes. A taszítás ereje azonban a lemez többszöri hallgatása után folyamatosan gyengül. Kellerék képesek elérni, hogy sokadik hallgatásra az Adagio tonális rendjében egy-egy pillanatra felvillanjon Ligeti kromatikus zenei idiómavilága, és fordítva, a II. vonósnégyes második (Sostenuto, molto calmo) tétele kvázi megidézi a barberi Adagiót, megkockáztatom, már-már ironizálva annak pátosszal és extázissal kevert melankóliáján. És ez csak egy példa a távoli zenei világok között áthallásokat generáló interpretáció gazdagságából.

Ettől még Barber zenéje marad, ami: arany keretbe foglalt világvége-tükör, Ligetié éles szilánkok, fogaskerekek, csavarok és áttétek, tengelyek és csapágyak fájdalmas éjszakai szerenádja.

Az ECM Recordsot Manfred Eicher alapította 1969-ben. Kezdetben a jazz jelentette a fő csapásirányt, majd a ’70-es évek vége felé a kortárs zenére helyeződött a hangsúly. 1984-ben a horizont kiszélesedett, Hildegard von Bingentől Ligeti Györgyig széles skálán mozog a kiadó repertoárja, olyan neves magyar muzsikusokkal, zeneszerzőkkel az élen, mint Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter, Schiff András, Perényi Miklós, Várjon Dénes, Keller András.