Felix Klieser a fiatal generáció egyik kiemelkedően tehetséges kürtöse. 1991-ben született, karok nélkül. Hangszerét a lábával szólaltatja meg, de azt szeretné, ha játékát nem a hendikepje miatt hallgatnák az emberek. Videó.

Bár a családjában nincsenek zenészek (a szülei jogászok), Felix négyévesen rákattant a kürtre, és megszállottan gyakorolni kezdett. 13 évesen felvételt nyert a hannoveri zenei főiskolára. 19 évesen Simon Rattle-lel és a Német Ifjúsági Zenekarral adott koncertet a Berlini Filharmónia nagytermében. Még Stinggel is fellépett egyszer.

Tavaly jelent meg első cédéje, amelyen Strauss, Schumann és Saint-Saëns műveket játszik. Legújabban pedig egy könyvvel rukkolt elő, amelyben sajátos perspektívából, sok humorral számol be számunkra különös életéről. „Így születtem, így nőttem fel. Tudom, viccesen hanzik, de nekem az a furcsa, hogy tudnak az emberek a kezükkel boldogulni. Nem is értem, hogy lehet olyan hosszú ujjakkal rendesen megfogni egy ceruzát.”

Felix kürtje nincs átépítve, ugyanolyan, mint bármely más művészé. Csupán egy saját tervezésű állványra van szüksége ahhoz, hogy játszani tudjon rajta. Technikailag a legnagyobb problémát nem a billentyűk kezelése (na igen, a nyelvünk nincs felkészülve az olyan kivételekre, mint Felix Klieser) jelentette számára, hanem a jobb kéz hiánya. A kürtösök ugyanis a jobb kezüket a hangszer tölcsérében tartják, így tudják a hang tónusát szabályozni.

Minél mélyebben nyúlnak a tölcsérbe, annál lágyabb, sötétebb hangszínt tudnak produkálni – ezt pedig Kliesernek izommunkával, légzéstechnikával, és ahogy ő maga fogalmaz, fantáziával kell pótolnia. A képzelőerőnek óriási szerepe van a zenélésben. Ha az előadónak határozott elképzelése van az  adott hangról, az rögtön megjelenik a játékában, anélkül, hogy tudná, technikailag mit csinált másként.