Halász Péter karmester váltja Héja Domonkost az Operaház megbízott főzeneigazgatói székében, Héja első vendégkarmesterként működik majd tovább. A főzeneigazgatói posztra hamarosan pályázatot írnak ki.

"A Magyar Állami Operaház - kétéves szerződésének 2013. augusztus 22-én történő lejártával - újabb, immár öt évadra szóló szerződést kíván kötni Héja Domonkos Liszt-díjas karmesterrel. Az intézmény elképzelései szerint az eddigi megbízott főzeneigazgató a jövőben első vendégkarmesterként tűnik majd fel rendszeresen operaprodukciók élén, illetve minden évben dirigál egy-egy bemutatót is: 2013. november 9-én az ő vezényletével nyithat ki immár folyamatos működésre az Erkel Színház Bartók A kékszakállú herceg vára és Vajda János Mario és a varázsló című operáival" - írta az Operaház az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Ókovács Szilveszter főigazgató Halász Pétert kérte fel, hogy augusztus 23-tól szintén megbízottként lássa el az Operaházban a főzeneigazgatói teendőket. Halász szerződése a főzeneigazgatói pályázat lefolytatása nyomán kinevezésre kerülő új főzeneigazgató belépéséig szól. Utóbbi 2018. augusztus 22-ig érvényes megbízatást kap majd.

A közlemény szerint "az Operaház vezetői struktúrájának átalakítása egyben alkalmazkodás a mintegy 80-90 százalékkal nagyobb feladathoz is, amelyet az Erkel Színház újranyitása és üzemeltetése jelent".

Halász Péter 2011 májusa óta az Aacheni Operaház és az Aacheni Szimfonikus Zenekar első karmestere, 2013 januárjától helyettes főzeneigazgatója, Aachenben eddig Rossini Hamupipőke, Poulenc Az emberi hang, Monteverdi Tancréd és Clorinda párviadala, J. Strauss A denevér, Verdi Az álarcosbál, Salvatore Sciarrino 2011-ben komponált, Superflumina és Händel Ariodante című operáinak premierjét dirigálta. Repertoárelőadásként több mint 20 operaprodukciót vezényelt.

Halász Péter a Magyar Állami Operaházban 2010-ben debütált, Rossini A sevillai borbély című operáját dirigálta, és azóta rendszeresen vendégeskedik a színházban.

MTI