Keller András

Ha van tematikájában jól felépített koncert, akkor a szerda esti a Müpában hatványozottan az volt. Mindez a Keller András vezetésével, többek között Gidon Kremer hegedűművész közreműködésével játszó Concerto Budapest érdeme. Kalapácsos rombolás, romokban heverő európai múlt, elhegedűtlenedés és dobverőkkel való gyógyítás.

Időben Szofija Gubajdulina Impromtuje áll hozzánk a legközelebb, tagadhatatlanul a legmodernebb, de az est végére Schnittke és főleg Sosztakovics művei olyan mértékben integrálták a darabot és az általa kiváltott hatást, hogy nálam az elveszett jelentés kategóriába került.

Pedig a fő témát Gubajdulina vetette föl, jó és rossz, dallam és disszonancia, idill és káosz harca határozta meg az est zenei klímáját. Ha megkérdezték volna, melyik korábbi zeneszerzőnek állít emléket darabjában a komponista, azonnal Debussyt mondtam volna. Meg talán Bachot. Mintha Gubajdulina kalapáccsal ízekre verte volna az Egy faun délutánját, és a cserepekből megpróbálta volna ismét összerakni. Egész európai zenei múltunk úgy hevert előttünk, mint régész lábai előtt a feltárt ókori város romjai.

Gidon Kremer kezében a hegedű elveszítette identitását, elhegedűtlenedett, puszta hangképző eszközzé vált. Gubajdulina megkérdőjelezte az összes eddigi zenei hang létjogosultságát és a virtuóz hegedűművész olyan szinten interpretálta ezt a gondolatot, hogy egy idő után az is megfordult a fejemben, egyáltalán szüksége van-e mindehhez még a hegedűjére. Kaczander Orsolya, a Concerto Budapest zseniális fuvolistája megpróbálta visszacsempészni a bukolikus idillnek legalább az emlékképét. Hogy sikerült-e, azt a zeneszerző, kissé talán túlságosan is didaktikus módon, ránk bízta. Küldött nekünk egy tömörített fájlt, és azt üzente, bontsd ki, építs magadnak zenét belőle. Jó ez a szabadság, de kérdés, hogy tudunk-e élni vele.

Alfred Schnittke IV. hegedűversenyét Gidon Kremernek, művei leglelkesebb interpretátorának ajánlotta, anagrammájának négy hangja (GiDonkrEmEr) többször is megszólal a műben. Egész hangszerarzenált vonultat fel Schnittke, xilofon, harangjáték, marimba, vibrafon, szaxofon, flexatone, sőt a múltat idéző csembaló is jelen van. A különleges hangzások vertikálisan és horizontálisan is kitágítják a teret. A három lassú és egy gyors tételből álló hegedűverseny jó-rossz tematikája Kremer és Keller kezében fantasztikus vízióvá nő.

Amit Gubajdulina elkezdett, azt Schnittke befejezi. Felszámolja a hangot. A csúcsponton Kremer konkrétan nem is játszik, bár húzza-vonja, de a vonó fizikailag nem érinti a húrokat. Ráadásul a hegedűs mindeközben delejes haláltáncot lejt. Az egyszemélyes performance nem öncélú. Bár úgy tűnik, abban a pillanatban nem Kremer játszik, ez csak a látszat. Valójában ő muzsikál az összes hangszeren, a karmester ezekben a pillanatokban csupán az intelligens metronóm szerepét alakítja. Schnittke végül nem árulja el, győzött-e a jó a rossz felett. A záróakkordokban a kettő feloldódni látszik egymásban.

Amit Keller András a Concerto Budapest élén Sosztakovics 11. szimfóniájával művelt, az valószínűleg mesze felülmúlja a tudatmódosító szerek hatását és erejét.

A legfontosabb, hogy sikerült megszabadítania a művet a program súlyától. Kellerék olvasatában mindegy, hogy a 11. az 1905-ös forradalom eseményeire utal vagy az 1956-os magyarországi forradalmat festi. Sosztakovicsot ma sokan filmzenésre veszik, és ezzel feláldozzák a mélységeit. A Concerto Budapest mert szembe menni a trenddel, nem történelmi korszakot illusztrált, hanem létállapotot generált. Jó és rossz harcát nem eldöntendő kérdésként fogalmazta meg, hanem átélhetővé tett olyan létmódokat, melyek hétköznapi életünk és tudatunk számára teljeséggel elérhetetlenek.

Keller András egyetlen pillanatra sem élt vissza a kezében összpontosuló hatalommal. Megfejthetetlen, hogyan lehet ilyen visszafogottan és ugyanakkor elegánsan ekkora erőket felszabadítani. A lenyűgöző teljesítményből a vonósoktól a fúvós szekción keresztül a frenetikus ütősökig mindenki egyformán kivette a részét. Nem a hangerejével, hanem a koncentráltságával, virtuóz technikájával, lazaságával és fegyelmével. Az üstdobos Dzsanda Vitalij még annál is többet adott. A dobverőkkel gyógyított. Japánban, Afrikában tudják, hogy ez nem kamu. Most már én is tudom.