A salzburgi születésű, 30 éves Martin Grubingert az ütősök mágusának is szokták nevezni. A világ egyik legjobb marimbásaként tartják számon, de szinte minden ütős hangszeren virtuózan játszik, legyen az vibrafon, xilofon vagy a dob különböző fajtái.

Édesapjától tanult dobolni, aki a Mozarteum ütős tanszakának tanára. Ifjabb Martin Grubinger is itt végezte tanulmányait, illetve a linzi Bruckner Konservatoriumban. Már huszonévesen sztárrá vált, a világ legnevesebb koncerttermeiben lép fel a New York-i Carnegie Halltól az amszterdami Concertgebouw-n át a brüsszeli Palais des Beaux Arts-ig vagy épp a budapesti MÜPÁ-ig. A bajor televízióban komolyzenei műsort vezet, amelynek révén széles rétegeket tud megnyerni a klasszikus zene ügyének.

Ütős hangszeren játszani majdnem olyan, mint élsportolónak lenni, mondja Martin Grubinger. Egy-egy koncert után akár három kilót is veszít a súlyából, ezért aztán a próbákon kívül szükség van rendszeres erőnléti edzésekre is, ha bírni akarja a tempót. Márpedig Grubinger a lélegzetelállító tempók mestere, ahogy a New York Times kritikusa írta róla.

A fiatal ütős egyébként úgy tervezi, hogy a 40. születésnapja után felhagy a koncertezéssel, és valami egészen mással foglalkozik majd. Esetleg történész lesz, rendkívül érdeklik ugyanis a társadalmi kérdések, rendszeresen szót emel a környezetvédelem érdekében és az idegengyűlölet, antiszemitizmus ellen. Workshopjain a kulturális sokszínűség előnyeire igyekszik felhívni a figyelmet, azt vallja, hogy egy humanista irányultságú társadalom csak nyerhet a hagyományok, vallások, művészetek sokféleségének találkozásából.

Grubinger nem riad vissza attól, hogy politikai véleményének hangot adjon. 2010-ben például lemondott egy koncertet Karintiában a szélsőjobboldali pártok előretörése elleni tiltakozásul.  „Csak akkor lépek fel Karintiában, ha majd ismét olyan lesz a légkör, hogy az emberek kiállnak a multikulturalitás, a békés egymás mellett élés, a különböző hagyományok és népek összebékítése mellett.”

Március 25-én a Művészetek Palotájában az ütősök varázslója a BBC Philharmonic zenekarával lép fel. A kortárs osztrák zeneszerző, HK Gruber ütőhangszerekre és zenekarra írt Rough Music (Durva zene) című darabját, illetve a japán zeneszerzőnő és marimbajátékos, Keiko Abe marimbára és ütőhangszerekre komponált Prism Rhapsodyját (Prizma rabszódia) hallhatjuk a koncerten, valamint Rossini A selyemlétra nyitányát és Dvořak VII. (d-moll) szimfóniáját. A zenekart a spanyol Juanjo Mena vezényli. 

***

Nyerj jegyet a Müpába!

Küldd el válaszodat az alábbi kérdésre:

Hogy hívják azt az ütős hangszert, amelynek egyik legnagyobb mestere Martin Grubinger?

A válaszokat beküldők között 6 db páros jegyet sorsolunk ki a Müpában megrendezésre kerülő A Nemzeti Filharmonikusok koncertje Bartók Béla születésnapja alkalmából programra (2014.03.24. 19:30).

A megfejtéseket 2014.03.17-én 12:00 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mailcímen. A tárgyba ezt írd: Figaro_ Bartók Béla.

A megfejtés mellett telefonos elérhetőséget is írj a levélbe. A kisorsolt játékosok e-mailes értesítést kapnak, amelyben egy linkre kattintva regisztrálhatnak a jegyekért, amelyet a Müpában az előadás napján vehetnek át az e-mailben ismertetett módon.

A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatod.