Christopher Hogwood szerette a hasonlatokat. Szerinte Haydn olyan volt, mint egy sztárszakács. Ha a tévében láthatnánk munka közben, leesne az állunk, micsoda fogást produkál néhány egyszerű alapanyagból pár perc alatt. A brit csembalós, karmester, zenetudós tegnap hunyt el cambridge-i otthonában. 73 évet élt.

Tíz évvel ezelőtt azt nyilatkozta, egyáltalán nem biztos benne, hogy a régizene-mozgalom jelentős fejlődésen ment keresztül. „Az eredeti hangzást zászlajára tűző historizmus inkább egy kicsit önteltté vált. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindenre megtaláltuk a választ.”

Bizonyos értelemben zenészként is régész maradt

Christopher Hogwood számár mindig fontos volt a kutatás, a zenei interpretáció elméleti megalapozása. A lehető legközelebb akart kerülni a zenéhez, amellyel előadóként vagy karmesterként foglalkozott. Fontosnak tartotta, hogy a lehető leghűbben közvetítse a kottában leírtakat, és mindig alázattal közelített a zeneszerzőkhöz, akár barokk mestereket, akár Sztravinszkijt vezényelt.

Minden Raymond Leppard karmesterrel kezdődött. Vele találkozott az ifjú Hogwood Cambridge-ben, amikor még klasszika filológiát és filozófiát hallgatott az egyetemen, és archeológusi pályára készült. A csembaló csupán kedvtelés volt számára.

Leppard azonban meggyőzte őt arról, hogy a zenével kell foglalkoznia. 1961-ben Hogwood Rafael Puyana és Mary Potts tanítványa lett, majd Gustav Leonhardtnál tanult Prágában.  Zenészkarrierje 1965-ben kezdődött, amikor ő lett a Neville Marriner vezette Academy of  St. Martin In the Fields zenekar csembalósa.

Öt évvel később már neves szólistának számított, és Marriner tanácsadójává lépett elő. A 80-as, 90-es években számos koncertet adott és felvételt készített, melyeken csembalón kívül fortepianón és kedvenc hangszerén, klavikordon játszott. Hogwood gyűjteményében csak ez utóbbi hangszerből tizenegy példány található.

Gyakran leszállt a pulpitusról

Hogwood 1973-ban megalapította saját zenekarát, az Academy of Ancient Music-ot, az egyik első olyan angol zenekart, amely korhű hangszereken adta elő a régi zenedarabokat. 33 éven keresztül állt a zenekar élén, amely többek között a Mozart-szimfóniák előadása révén vált világhírűvé. A Hogwood-féle interpretáció mérföldkövet jelentett a historikus előadói gyakorlat történetében.

Karmesterként visszafogott, szerény, és rendkívül precíz volt. Próba közben gyakran leszállt a karmesteri dobogóról, és hátrasétált az utolsó széksorokhoz. Leült egy helyre, és kíváncsian hallgatta, mit kezdenek a zenével a muzsikusok nélküle.   

Kiváló érzéke volt ahhoz, hogy ne parancsokat osztogasson, hanem ösztönözze a zenészeit. Egyébként is nagyon kritikusan szemlélte a szakmáját és képviselőit. Elutasította a személyi kultuszt, és nem szerette azokat a karmestereket, akik forte helyett fortissimót, vivace helyett prestissimót dirigáltak.