Fotó: Nadia F. Romanini

Johann Sebastian Bach Wohltemperiertes Klavierja (BWV 846-869) 48 prelúdium- és fúgagyűjteménye két könyvben, amolyan korabeli bartóki Mikrokozmosz, amely messze túlnőtt zongorapedagógiai szerepkörén. Akárcsak a Goldberg-variációk, megkerülhetetlen minden komoly pianista számára. Schiff Andrásnak olyan fontos, hogy pályafutása során már másodszor játszotta lemezre. Az ECM Records kiadásában nemrégiben megjelent négykorongos album mérföldkő a mű interpretációtörténetében. Nem csoda, hogy Grammy-díjra jelölték.

Egy-két kivételtől eltekintve rövid, pár perces darabokból áll a gyűjtemény. A Bach különböző alkotói periódusában keletkezett gyakorlatsor „a törzshangnemből kiindulva, félhangonként emelkedő sorrendben rendel egymás után egy-egy dúr-, illetve mollhangnemű prelúdiumot és fúgát.”

A „kiegyenlített hangolású zongora” mégsem egyszerű hangulatlexikon, nem a dúrok és mollok anatómiájának minuciózus illusztrációja. Bach semmiféle támpontot nem adott se hangerő, se tempó, se artikuláció tekintetében. Ez a nagyfokú szabadság a legtöbb zongoristát szélsőséges megnyilvánulásokra ragadtatta. Belebújtak a partitúra kínálta szerepekbe, megjelenítették, eljátszották a c-moll pátoszát, a D-dúr pompáját, a h-moll haldoklását, pontosan megrajzolva az érzelmek domborzati térképét.

Schiff keze alatt a hangszer elveszti nemi identitását, egyszerre csembaló, fortepiano és Steinway. Ezt többek között azzal éri el, hogy lemond a pedálhasználatról. Olykor mintha historikus előadást hallanánk, megfosztva a historizmus rekonstrukciós, tudományos programjától.

Ő nem megjátssza, tényleg gyermekien rácsodálkozik Bach minden hangjára, és ezzel eléri, hogy mi is úgy érezzük, először halljuk a művet. Még a Gounod híres Ave Mariája által közhellyé züllesztett kezdő C-dúr prelúdiumot (BWV 846) is képes megszabadítani a rárakódott ezoterikus cukormáztól.

Glenn Gould anno szétanalizálta, abszolút mértékben profanizálta az egész művet, Pollini úgy bánt vele, mint valami hímes tojással, Richter teljesen más szellemben artikulálta. Schiff korábbi, 1990-es önmagához képest most szikárabban, távolságtartóbban, ugyanakkor mélyebb empátiával és keleti derűvel olvassa a partitúrát.

Ahonnan Schiff játszik, onnan örök panoráma nyílik a lélek földrajzára. Billentése szenvtelen és gyengéd. Azért ébreszt érzelmet, hogy segítsen megszabadulni tőle. Buddhista meditációs gyakorlat kezdőknek és haladóknak. Schiff úgy zongorázik, ahogy az eső esik. Az esőcseppek pedig egy érzelemmentes arcon is könnyeknek tűnnek.