Eötvös Péter és Patricia Kopatchinskaja

Egy kobold a színpadon, mezítláb. Érzi a föld energiáit, és most már mi is. Irtózik a szép hangoktól, a reszelősek és a csikorgók a barátai. A barátokat Eötvös Péter szerezte neki. Pontosabban nem neki, hanem a japán Midori Gotónak. Először ő csalogatta elő hegedűjéből ezeket a nem mindennapi hangokat 2013-ban, a Los Angeles-i ősbemutatón. De most csak Patricia Kopatchinskaja számít.

A DoReMi olyan, mint az ABC, mint az egy-kettő-három, mint az édes-sós-savanyú (a keserű hiányzik belőle) alapízek, mint a tűz-föld-levegő (a víz elem nélkül) alapelemek. Eötvösnek olyan lehet ez a 2. hegedűverseny, mint Bachnak a Goldberg- vagy Beethovennek a Diabelli-variációk. Egyfajta összegzés, amelyben a komponista a legegyszerűbb formák variálásával korszakalkotó lépést tesz a hangzó világegyetem újrateremtésére. Szerényebben fogalmazva, horizontjának kitágítására. Hab a tortán, hogy a DoReMi Midori anagrammája is egyben.

Kopatchinskaja kosztümben van, mert szerepet játszik, egyszemélyes színházat. A szoknyája tűz, abroncsba zárva, de a lángok megeszik az imitált vaskalodát. Meztelen lába nem polgárpukkasztás, hanem a zenei gondolat gyökérzete. Talpának bőre, amikor dobbant, márpedig dobbant jó néhányszor, revitalizálja a Müpa deszkáinak ipari jellegét, organizálja a halott fát, ahogy a mi fogyasztásra és komfortra berendezkedett szívünket is újraéleszti. Kedvem lenne felkiáltani, le a cipővel, és Faludy szellemében végleg leszámolni a zoknival.

Eötvös Péter zenéje és Patricia Kopatchinskaja előadásmódja levetkőzteti a közönséget. Pőrén, ám szégyenkezés nélkül ülünk jól vasalt bőrünkben a nézőtéren, mint az első emberpár a bűnbeesés előtt. Mellesleg van egy hegedű is ennek a kedves fitos koboldnak a kezében. Bár az az érzésem, anélkül is boldogulna.

Nem érdemes zenei terminusokkal leírni, a glissandótól a még nevet sem kapott vonós technikákig mi mindennel próbálkozik zeneszerző és előadó. Már-már félteni kezdem a hangszert a gazdájától. Amikor a hegedű anno Guarn(i)eri műhelyében elkészült, a mester valószínűleg nem is álmodott arról, mennyi és milyen hang keletkezéséhez faragott fizikai testet.

Azt csak a színpadra tapsolt mester tudná megmondani, vajon az MR Szimfonikusok valóra váltották-e az álmát. Én azt gondolom, igen. Már csak azért is, mert Madaras Gergely, a magyar kortárs zene egyik leghitelesebb aktivistája, Kopatchinskaja színházához nem csak díszletet teremtett, hanem olyan akusztikai partnert, akivel a hegedű folyamatos dialógusban egzisztálhat. Kopatchinskaja haja lobog, szemeit úgy forgatja, mint egy kínai sárkány vagy egy elszabadult kobold, közben a zenében ott a No és a Kabuki, Bartók Csodálatos mandarinja és az erdélyi népzene, de elsősorban a játék, tele humorral és empátiával a 21. század enervált emberével szemben. Eötvös zenéje szereti a hallgatóját, és ezt aznap este mindenki hazaviheti és tovább nevelgetheti.

Láthatóan-hallhatóan a zene, mint színház az egész este tematikája. Ami az Eötvös-darabban olyan fantasztikusan megvalósult, a koncertet bevezető Haydn C-dúr (Hob. I:60) szimfóniából legalább olyan látványosan hiányzott. Pedig ez a szellemes-játékos, Il distratto melléknévvel illetett darab ízig-vérig teátrumi, Jean-Francois Regnard Le distrait című művének kísérőzenéjéül szolgált.

Haydn szimfóniájáról a fiatal karmestergéniusznak és az MR szimfonikusoknak is megvolt a maga privát elképzelése, de a kettő csak ritkán találkozott. Madaras pantomimjéből kiolvasható volt az ő fantáziadús verziója, ott volt a kezében a Haydn-hang, amit a zenekar csak „ásítozva”, lomhán-tunyán tudott megvalósítani. Dinamikában, tempóban, ritmusban, plaszticitásban és kontrasztban adósaink maradtak, csupán a szimfónia körvonalát sikerült felskiccelniük. (Érdemes meghallgatni Fischer Ádámmal sőt inkább Roger Norringtonnal! Ez utóbbit nehéz überelni.)

Karmester és zenekar az este második részében a két Kodály-darabban talált ismét egymásra, amikor a közönség egy része (néhány kritikussal az élen) diszkréten távozott a tett színhelyéről.

Bár a boszorkányhegedűs színpadi jelenléte még mindig ott kísértett a Müpa deszkáin, Kodály Pávájának és a Marosszéki táncoknak ihletett előadása fenn tudta tartani a hegedűs által egyszer már feltuningolt adrenalinszintet. Különösen a Fölszállott a páva (változatok egy magyar népdalra) hagyott bennem mély nyomot, nem utolsó sorban a zenekar szólistáinak karakteres megnyilvánulásai miatt. Közben azon keseregtem, milyen szomorú, hogy már ősz halántékkal kell állandóan rádöbbennem, mekkora ász volt Kodály. Össze se merem számolni, mi mindentől fosztott még meg a mi híresen színvonalas oktatásunk. De most legalább visszakaptam valamit.

***

Nyerj jegyet a Zeneakadémiára!

Küldd el válaszodat az alábbi kérdésre:

Kinek írta Eötvös Péter DoReMi című hegedűversenyét?

A válaszokat beküldők között jegyeket sorsolunk ki a Zeneakadémián megrendezésre kerülő Bogányi Gergely a Zeneakadémián III. programra (2014.04.15. 19:30).

A megfejtéseket 2014.04.10-én 12:00 óráig várjuk a haraszti.barbara@origo.hu e-mailcímen. A tárgyba ezt írd: Figaro_ Bogányi.

A megfejtés mellett telefonos elérhetőséget is írj a levélbe. A kisorsolt játékosokat a megadott elérhetőségeken 2014.04.11-ig értesítjük. A jegyeket 2014. április 14-ig 9:00-15:30-ig  az Origo Zrt. épületében (1073, Budapest, Dob utca 76-78.) lehet átvenni.

A játékosok a játékban való részvétellel, azaz a megfejtés e-mailen való elküldésével elfogadják a lenti nyereményjáték szabályzatot.

A nyereményjáték szabályzatot itt olvashatod.