Hamburgban zeneszerzőnegyed épül a város legjelentősebb komponistáinak emlékére. A történelmi Peterstrassén alakítják ki az új kiállítóhelyiségeket, amelyekben hét Hamburghoz kötődő zeneszerző életét és munkásságát mutatják majd be. A projekt első része már ez év végén elkészül, itt Georg Telemannról, Carl Philipp Emanuel Bachról és Johann Adolf Hasséról szóló tárlatokat láthatnak az érdeklődők.

A kiállítások bepillantást engednek abba, hogyan éltek a zeneszerzők, milyen körülmények között dolgoztak, hogyan alkották meg műveiket, és persze kóstolót kaphatunk a műveikből is ‒ olvasható a KomponistenQuartier internetes oldalán.

A hamburgi születésű Johannes Brahmsnak már 1971 óta saját múzeuma van itt, 2011-ben pedig Georg Philipp Telemann tiszteletére is létrehoztak egy emlékhelyet, aki a barokk virágkorában több mint negyven éven át a város zeneigazgatója volt. Felvirágoztatta a kereskedőváros zenei életét, a hamburgi operát pedig a német nyelvterület első számú zenei centrumává tette.

A tervek szerint az intézmény a közeljövőben a már létező Brahms Múzeummal közösen egy másik épületben Fanny és Felix Mendelssohn, valamint Gustav Mahler munkájának emléket állító kiállítást hoz létre. A testvérpár szülőháza alig néhány méternyire állt a tervezett negyed helyszínétől, Mahler pedig hat évig állt a városi színház zenekarának élén.

Carl Philipp Emanuel Bach, Telemann keresztfia és utódja a Szent Mihály-templom kriptájában van eltemetve. Ez Hamburg legnevezetesebb temploma, melyet a helybéliek csak Michel, vagyis Miska néven emlegetnek.